Megbízható, pontos, dinamikus ügyvédet keres?

Hívjon bizalommal!

Telefon

+36 70 355 5639

INTERNETES KERESKEDELEM – WEBSHOP – ELEKTRONIKUS KERESKEDELMI JOGOK

2014. március 15-én a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény (új Ptk.), míg 2014. június 13-án a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló Kormányrendelet lépett hatályba, melyek a webshopokra irányadó szabályozást jelentősen megváltoztatták.
Ezek a jogszabályok a távollévők között kötött szerződések szabályait (ebbe a jogi gyűjtőfogalomba tartoznak a webáruházak is) jelentősen kibővítették, a vállalkozás tájékoztatási kötelezettségét többek között kiterjesztették a fogyasztó elállási jogára is, így álláspontom szerint a jelenleg működő webshopoknak a korábbi ÁSZF-jüket (Általános Szerződési Feltételeiket) és egyéb dokumentumaikat, tájékoztatásaikat, szerződéskötési gyakorlatukat felül kell vizsgálniuk.

A fentiekkel kapcsolatban vállalom működő (vagy leendő) webáruháza

• általános szerződési feltételeinek (ezen belül üzletszabályzatok, felhasználási feltételek) felülvizsgálatát, megszövegezését
• általános szerződési feltételeinek (ÁSZF) teljes körű (versenyhivatali, fogyasztóvédelmi szempontok szerinti) felülvizsgálatát, megszövegezését
• adatvédelmi hatósághoz történő bejelentését, adatvédelmi szabályzatának elkészítését
• felhasználási feltételek elkészítését
• illetékes jegyzőhöz, mint kereskedelmi hatósághoz történő bejelentését.

További tájékoztatásért kérem keressen elérhetőségeimen!

Hívjon bizalommal: +36 70 355 56 39 – Írjon email-t: info@drharsanyi.hu